A 11. B és D osztály emelt történelem csoport diákjai, valamint Dr. Palkovics Andrea és Tóth Klára tanárnők május 21-én tartalmas budapesti programon vettek részt a Centropa Alapítvánnyal és a Scheiber Sándor Gimnázium diákjaival és tanáraival közösen. Az a gondolat, hogy a két gimnázium diákjai találkozzanak a Centropa őszi tanári továbbképzése alkalmával született, ennek első állomása valósult meg hosszabb szervezés eredményeképpen. A nap egy fotós sétával kezdődött, ahol a diákok Kinszki Imre mellett Robert Capa, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi és André Kertész életével és munkásságával is megismerkedtek és fotós feladatokban is részt vettek. Ezt egy autentikus ebéd követte a Spinoza étteremben, ahol többek között megkóstolták a húslevest maceszgombóccal és a flódnit. A program a Rumbach Zsinagógában folytatódott, ahol a tizenegyedikes scheiberes diákokkal egy zsinagóga-felfedező játékon vettek részt. A program lezárásaként a diákok Kinszki Judit holokauszt-túlélővel találkozhattak. A következő tanévben Szegedre várjuk Klein Judit és Kelemen Krisztina tanárnőket és tanítványaikat.




