Deákosok a HiFeszten
Idén májusban első alkalommal iskolánk minden tanulója (9-11. évfolyam) részt vehetett a HiSchool nevű szervezet által a József Attila Tanulmányi és Információs Központban megrendezett pályaorientációs HiFeszten.
A diákok előzetes igényeit felmérve a szervezők színes programot állítottak össze: az egyetemek bemutatkozó standjai mellett a tanulók több helyszínen párhuzamosan vehettek részt különböző témájú előadásokon. Az előadások egy része szorosabban kapcsolódott a pályaválasztáshoz: a karrierről, a motivációról, a pályaképről beszéltek szakértő meghívott előadók. Az előadások másik csoportja egy-egy területet, szakmát, pályát népszerűsített: csillagász hallgató mesélt a kisbolygó vadászat rejtelmeiről, desztinációs felderítő a legnagyobb kalandjairól. De találkozhattak a diákok ügyvéddel, gyermekorvossal, médiaszakemberrel is. Ízelítőt kaptak egy mezőgazdasági vállalkozást vezető közgazdász életéből, egy biotechnológiai cég projektmenedzsere pedig a gyógyszerré nyilvánítás rejtelmeiről beszélt.
Diákjaink jó lehetőséget kaptak arra, hogy közelebbről betekintést nyerhessenek egy-egy életpálya hétköznapjaiba, hallhattak szépségeikről és buktatóikról is, kérdezhettek és reflektálhattak, ha kedvük tartotta.
Összességében nagyon hasznos rendezvény volt – reméljük, a következő tanévben is részt vehetünk valami hasonlóban.
Ez a program nem jöhetett volna létre a Deák Gimnáziumért Alapítvány jelentős – félmillió forintos – támogatása nélkül. Köszönet érte!



