Pénz7 a Deákban

Pénz7 a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban

Idén harmadik alkalommal csatlakozott iskolánk a Pénz7 rendezvénysorozatához, amelyre március 3-7. között került sor.

A pénzügyi tudatosság témahete országszerte sok száz közoktatási intézményt vonz. Egyrészt nagyon hálás téma: minden korosztály számára érdekes lehet a
pénzügyekkel való foglalkozás. Másrészt vonzó pedagógusként is: a Pénz7 honlapján a Pénziránytű Alapítvány gondozásában összeállított profi tananyagok
mindenféle előzetes tudás nélkül is használhatók a kollégák számára. Ezek az anyagok minden évben újabb és újabb témákat és kidolgozott óravázlatokat
(webináriummal, tanári segédlettel) jelentenek két témakör: a pénzügyi tudatosság, illetve a vállakozói ismeretek területén.

A pedagógusok, regisztráció után csatlakozva az adott év programjához, kérhetnek önkéntes segítőt is. A segítők a banki szférából vagy vállalkozói területről érkezett
nagy tudású szakemberek, akik személyükben garantálják az elhangzottak hitelességét. A segítők hol bekapcsolódnak a pedagógus által levezetett órába és
kiegészítik azt legjobb tudásuk szerint, hol pedig maguk hoznak előadást egy-egy izgalmas témában.

Az idei témahét fókuszában álló két téma a befektetésekhez, valamint a vállakozás indításának lehetőségeihez kapcsolódott.

Iskolánkat Balogh László egykori pénzügyi helyettes államtitkár úr tisztelte meg látogatásával és szép számú hallgatóság előtt tartott előadást: a megtakarítások,
befektetések lehetőségeiről, hozamáról, kockázatáról, az állampapírról, a tőzsdéről, a bankkártyák használatáról, a kiberbűnözőkről, biztonsági tanácsokról, pénzügyi
diákversenyekről.

Köszönjük Prazsák-Hajnal Krisztina tanárnőnek a program koordinálását!