Nyelvi Kavalkád a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban
2016 decemberében került először megrendezésre az azóta Deákos hagyománnyá váló Nyelvi Kavalkád. A vidám délután keretében az érdeklődő 8. osztályos diákok közelebbről megismerhetik a gimnáziumban tanulható második idegen nyelveket. Az elmúlt években rendre nagy érdeklődés (és várakozás) övezte a rendezvényt, minden évben egyre több és több kisdiák szeretne részt venni ezen a programon.
Az ötletgazdák, Ótott Noémi és Kasza Ildikó tanárnők azért álmodták meg és hívták életre ezt a rendezvényt, hogy az idegen nyelveken keresztül népszerűsítsék az iskolát. Szeretnék megmutatni azt a nyelvi sokszínűséget, ami a Deákot jellemzi, hiszen erről vagyunk ismertek Szegeden és környékén. A gimnáziumban a teljes paletta megtalálható, a diákok második nyelvként a francia, a német, az olasz és a spanyol közül választhatnak. Természetesen az idegen nyelvekhez tartozó kultúrkört is szeretnék közelebb hozni az érdeklődőkhöz, mindezt összekapcsolva az adventi várakozás időszakával, és így lett a Nyelvi Kavalkád egy karácsonyváró interkulturális rendezvény.
A délután „zenés ébresztővel”, ráhangolódással indult. Az ezután következő feladatok játékos formában mutatták be az európai sokszínűséget, volt himnusz- és nyelvfelismerés és „Európa-kvíz” is.
Ez a rendezvény nem jöhetne létre, ha nem lenne minden évben tizenöt-húsz lelkes Deákos, akik segítenek az előkészületekben és a feladatok lebonyolításában. Így közvetlenül „igazi” Deákos diákoktól szerezhetnek információkat a nyolcadikosok. A résztvevők ugyanis a Deákos kilencedikesek és tizenegyedikesek közreműködésével megtanulnak franciául, németül, olaszul és spanyolul köszönni és bemutatkozni, valamint érdekes, igazán személyes (és olykor vicces) élménybeszámolókat hallhatnak a
Deákos mindennapokról és a nyelvtanulás izgalmairól.
Az adventi készülődés időszakában a kérdések egy része az ünnepek, hagyományok köré épült s nem maradhatott el a karácsonyi jókívánságok megtanulása sem. A Nyelvi Kavalkádot ajándékozás és uzsonnázás zárta.
Kicsit olyan ez a kötetlen délutáni program, mint egy gólyatábor, a beszélgetésekkel, a közös feladatokkal, a csapatmunkával – s reméljük, mind-mind a Deáknak azt a nyitottságát és sokszínűségét érzékelteti, amire annyira büszkék vagyunk.
A Nyelvi Kavalkád szervezésében és lebonyolításában Dr. Ótott Noémi, Kasza Ildikó, Dr. Palkovics Andrea és Esősi Andrea Tanárnők vettek részt, az emléklapokat Balogh László Tanár Úr tervezte, az iDeák munkatársai és a 11.g médiás diákjai pedig képen és videón is megörökítették a programokat. Nagy köszönet illeti a Deák Gimnáziumért Alapítványt, hiszen az ő anyagi támogatásuk tette lehetővé a Nyelvi Kavalkádon résztvevők megvendégelését és megajándékozását.
Interjúk, élménybeszámoló és képek az iDeák honlapján: https://www.ideak.info/
