Az olasz nyelvnek és kultúrának szentelt két napos Festival d’italiano elnevezésű fesztivált 1974 óta rendezik meg. Minden évben más gimnázium vállalja magára a megszervezését, a 2018-2019-es tanévben a Kőbányai Szent László Gimnázium látta vendégül az eseményt. Az ország minden részéről érkező gimnazisták március 22-én és 23-án találkoztak Budapesten, hogy számos területen összemérjék olasztudásukat: vers- és prózamondás, élőbeszéd, színház, egyéni- és csoportos ének, meseírás, tolmácsverseny, kultúrtörténeti- és műveltségi vetélkedő stb. is szerepelt a verseny repertoárján.
A rendezvény minden évben az olasz nyelv jegyében szervezett igazi szakmai találkozó és eszmecsere, a diákok az olasz nyelvhez és kultúrához kapcsolódó színes programokon vehetnek részt, a győztesek pedig értékes díjakkal térhetnek haza. A fesztivál kitűnő alkalom a kapcsolatépítésre is, hiszen az egyetemek neolatin tanszékei is képviseltetik magukat (sőt, versenykiíróként is közreműködnek az írásbeli pályázatokban), valamint az olasz kulturális diplomácia képviselői is megtisztelik jelenlétükkel és közreműködésükkel (pl. a zsűrik tagjaként, a gála és az ünnepélyes díjkiosztó szereplőiként) a rendezvényt.
A Deákos olaszosok elszánt, motivált és igazán összetartó csapatot alkotnak, az előző években is szívesen vettek részt a nyelvhez és kultúrához kapcsolódó rendezvényeken, találkozókon. Ezért idén „összekötötték a kellemest a hasznossal”, s a megmérettetés mellett egy hangulatos olaszos tanulmányi kirándulás kerekedett a napból. Így nemcsak izgatott versenyzők, hanem lelkes szurkolók is, összesen 32 diák (a 11.e, 11.h, 10. b és 10.f osztály tanulói) utazott el a fesztiválra, Ótott Noémi és Kasza Ildikó Tanárnők kíséretével.
Nagyon büszkék vagyunk a Deákos diákokra, hiszen a következő országos eredményekszülettek:
- SZTE-BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének írásbeli pályázata: műfordítás (egy olasz regényrészlet magyar nyelvre fordítása) I. helyezett – Sági Péter 11.e
- UngheriaNews írásbeli pályázata: újságírás-cikkírás (Turismo: Az én városom, Szeged és nevezetességei)II. helyezett – Gellény Szabolcs 11.e
- Élőbeszéd B:I. helyezett – Sági Péter 11.e
- Versmondás B: II. helyezett – Mészáros Orsolya 11.h, III. helyezett – Darázs Áron 11.e
- „Kit tud többet Olaszországról?” – a StudioItalia műveltségi vetélkedője: az országos döntőbe jutott Apró Vivien 11.e
- Kultúrtörténeti vetélkedő: VIVA Verdi! (Verdi élete, életműve, operái és a Risorgimento)
a Darázs Áron, Matusovits Döme, Nagy Levente és Varga Ádám 11.e által alkotott Spaghetti Allegri csapat azországos 10. helyet szerezte meg a döntőben(26 csapat indult a versenyen).
A versenyzőket Ótott Noémi Tanárnő készítette fel.
Köszönjük az iskolavezetésnek, a Diákönkormányzatnak és a Deák Gimnáziumért Alapítványnak, hogy segítségükkel eljuthattunk és részt vehettünk a fesztiválon!
Élménybeszámoló és képek az iDeák honlapján: https://www.ideak.info/

